Fellebbez a verespataki aranybányát tervező cég
Fellebbezést nyújt be a verespataki aranybányát tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat azon bírósági ítélet ellen, amely megsemmisítette a beruházás megvalósításához szükséges településrendezési engedélyt - olvasható a vállalat pénteki közleményében.
Dátum: 2007-07-28 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:41.304570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az RMGC szerint a kolozsvári törvényszék alapfokú ítélete megalapozatlan. Úgy vélik, hogy a bányaterv elbírálási folyamatát sem kellene felfüggeszteni a Fehér megyei tanács által kibocsátott településrendezési engedély érvénytelenítése miatt, mert nincsenek olyan világos törvényes előírások, amelyek a román környezetvédelmi minisztériumot feljogosítanák erre a lépésre.
Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter ugyanis korábban közölte, hogy felfüggesztik az engedélyeztetési folyamatot, amíg az RMGC nem tud érvényes településrendezési engedélyt felmutatni.
Jelenleg a szaktárca által vezetett szakértői bizottság vitatja a környezeti hatástanulmányt, illetve a kifogásokra és az ellenvetésekre a cég által megfogalmazott válaszokat. Az engedélyeztetési folyamat ősz elején lezárulhatott volna, azonban így annak elhúzódása várható.
Az Európa legnagyobb külszíni aranybányáját tervező RMGC eddig 200 millió dollárt fektetett be Romániában a beruházás megvalósítása érdekében, és 450 alkalmazottat foglalkoztat.
MTI - fidesz.hu