Sértődés okán nem tanulhatnak
Akkor fog beindulni az újabb, tehát az eddig előkészített csörögi gyerekek esetleges felvétele Vácra, hogyha ez az alapítvány először is bocsánatot kér a képviselőtestülettől, és megköszönik az eddigi tevékenységet. Ha nem, akkor pedig Csörög felejtse el Vácot, és húzzanak a büdös francba - egy lapunkhoz eljuttatott hangfelvétel tanúsága szerint Bóth János, Vác MSZP-s polgármestere ezekkel a szavakkal mondott ítéletet a csörögi gyerekek fölött.
Dátum: 2007-07-28 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:42.262794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amint azt a Magyar Nemzet korábban már megírta, a Pest megyei faluban lakó, zömében roma származású gyerekek szeptemberben iskola nélkül maradhatnak, mert Vác nem kívánja befogadni őket, a közeli Sződ pedig egy olyan épületbe helyezné át az eddig ott tanuló gyerekeket, amelyet az ÁNTSZ alkalmatlannak tart a közoktatási feladatokra. Ráadásul a csörögieket különválasztanák a továbbra is a korszerű iskolában maradó sződi osztálytársaiktól.
Az ügyben Kállai Ernő kisebbségi biztos és az oktatási tárca is vizsgálatot indított, miután az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek nevű alapítvány felhívta a figyelmet a gyerekek kálváriájára. Bóth János az önkormányzat egyik bizottsági ülése után fogalmazta meg az alapítványt és a csörögi faluvezetést egyaránt fenyegető mondatokat. Ugyanott arról is beszélt: "Elő volt készítve kilenc csörögi óvodás és hat iskolás felvétele, akik befértek volna a váci csoportokba. Én azt csináltam, hogy azonnal leállíttattam minden csörögi beiskolázást."
Magyar Nemzet - fidesz.hu