Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötven forintos tojás, drágább kenyér

Jelentősen elmarad az idei gabonatermés az átlagostól. Őszi búzából a szokásos hat-hét helyett az idén mindössze 3,7 tonna termett Magyarországon, s a kukoricatermés felét is elviheti az aszály.


Dátum: 2007-07-28 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:43.560633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A búzát már most 47-49 ezer forintért árulják tonnánként, a kukorica ára pedig a szakemberek szerint elérheti az 50 ezer forintot is, s ez az egész élelmiszerpiacon árrobbanást okoz majd. A takarmányként használt kukorica áremelkedése miatt 20-30 százalékkal drágulhatnak a közeljövőben a húsfélék, s egy átlagos dobozos tej ára is eléri majd a kétszáz forintot. Biztosan drágulni fog a kenyér, és mint arról tegnapi számunkban már beszámoltunk, a Baromfi Terméktanács arra számít, hogy a tojás ára is a jelenlegi duplájára, ötven forintra emelkedhet hamarosan. Az aszályos időjárás okozta károkat így nemcsak a mezőgazdaság, de az egész társadalom megérzi majd. Vancsura József, a Gabonaszövetség elnöke szerint azonnal meg kell kezdeni az aszálykárok felmérését, és szükség lenne rá, hogy a növénytermelők és az állattartók bevonásával az agrártárca gyors intézkedési tervet dolgozzon ki.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek