Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz visszaállítaná az egységes egészségügyet

Kormányra kerülve a Fidesz felülvizsgálja az egészségbiztosítási szerződéseket és visszaállítja az egységes, állami közös kockázatviselésen alapuló társadalombiztosítási ellátást. Ezt Zombor Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője mondta szombaton sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-07-28 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:44.191225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes szakpolitikus azt is elmondta, pártja arra szólítja fel a kormányt, hogy függessze fel az egészségbiztosítás átalakítását, és a témában kezdjen társadalmi párbeszédet.

Zombor Gábor közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva azt mondta, a társadalom nagy része elutasítja, a szakma pedig "egyértelműen nem támogatja" a kormányzati elképzeléseket.

Ez utóbbit a fideszes képviselő szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójának "pánikszerű" menekülése is bizonyítja az általa vezetett intézmény éléről.

Úgy vélte, jelenlegi formájában elfogadhatatlan, antihumánus és üzletileg sem megfelelő modellt kíván bevezetni a kormány.

"Ha a kormány demokratikusan gondolkodna és a közérdeket tartaná szem előtt, akkor egy ilyen helyzetben a leglogikusabb és legtisztességesebb eljárás az lenne, hogy felfüggeszti az egészségügy átalakításával kapcsolatos elképzeléseit" - fogalmazott a képviselő.

Zombor Gábor szót ejtett arról is, hogy az üzleti biztosítókkal kötött pénzügyi garanciaszerződéseket, ha addig megszületnek, a Fidesz, amennyiben kormányra kerül, felülvizsgálja és módosítja.

Hozzátette, erre a felülvizsgálatra jelenleg is rendelkezésre állnak jogi és biztosításszervezési feltételek.

Zombor Gábor szerint az üzleti biztosítók a kormánnyal folytatott titkos tárgyalásokon pénzügyi garanciákat és menedzsmenti jogokat kérnek a 49 százalékos tulajdonrészük után.

Közölte: a kormányzati politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, Horn Gábor, a koalíciós koordinációért felelős szabad demokrata államtitkár például pénzvisszafizetési garanciáról beszél, Gyurcsány Ferenc kormányfő pedig "homályosan fogalmaz", hogy "lesz valami ilyen".

Kecskemét polgármestere azt is elmondta, hogy a biztosítók működési költségeik fedezésére forrásokat igényelnének a kormánytól, ám mivel a konvergenciaprogram erre nem ad lehetőséget, csak a lakossági hozzájárulások növelésével oldható ez meg.

Zombor kitért rá, hogy az üzleti biztosítók a biztosítási alapcsomag rendezését várják a kormánytól.

A honatya szerint ebben az esetben "komoly meglepetések érhetik a biztosítottakat, ha kiderül, hogy a korábban megszokott, alapellátásnak minősülő ellátási formákat csak külön pénzekért tudják igénybe venni."

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek