A Magyar Szobrász Társaság kiállítása a Vigadóban
Jelentés címmel a Magyar Szobrász Társaság (MSZT) legújabb munkáiból nyílik kiállítás csütörtökön a Vigadó Galériában, a tárlaton mintegy 150 művész 180 alkotása látható.
Dátum: 2003-02-05 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:08.482085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orosz Péter, az MSZT elnöke elmondta: az 1995 óta évente egyszer megrendezett kiállításon ezúttal az MSZT tagjainak több mint kétharmada mutatkozik be legfrissebb alkotásaival.
A kiállító művészek között szerepel Kő Pál és Haraszty István Kossuth-díjas, Bukta Imre, Gaál Tamás, Várnagy Ildikó, Móder Rezső, Péter Ágnes Munkácsy-díjas szobrászművészek munkája is.
A kiállítás záró napján, február 23-án ünnepélyes keretek között adják át az 1995-ben alapított Koszorús-szobrász díjat, amelyet a kiállító művészek közül a legjobbnak minősített munka alkotója nyerhet el.
A minden évben új kitüntetetthez vándorló elismerést tavaly Gulyás Gyula érdemes művész kapta.
MTI - fidesz.hu