Mennyit ér egy négyzetméter a Parlamentben?
A Parlament 1 négyzetmétere annyit ér, mint egy átlagosnál jobban felszerelt fővárosi panellakásé. Ez derül ki legalábbis a Kincstári Vagyoni Igazgatóság állami ingatlanokra vonatkozó értékbecsléséből.
Dátum: 2007-07-29 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:50.423881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eszerint ugyanis az Országház értéke 10 milliárd forint, így a négyzetméterára 270 ezer forintra jön ki.
A Teve utcai rendőrpalota viszont ennél 1 milliárd forinttal többért kelne el. Az igazgatóság kezelésében lévő 30 ezer ingatlan összértéke 8860 milliárd forint.
Zelles Sándor a KVI vezérigazgatója a Blikknek elmondta, hogy az autópályákhoz tartozó telkek tulajdoni jogviszonya még nem tisztázott.
lanchidradio.hu - fidesz.hu