Razzia a strandokon: másnapos sültkrumpli, újrafagyasztott hal
A strandokon folytatódik vasárnap országszerte a nyári kiemelt fogyasztóvédelmi ellenőrzés. Tegnap a piacokat járták végig az ellenőrök, és a vizsgált üzletek háromnegyedében találtak szabálytalanságot, amit összesen 12 millió forint bírsággal büntettek.
Dátum: 2007-07-29 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:51.690220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezúttal a fogyasztóvédők és a kormányszóvivő a fővárosban a Palatinus strandra látogatott.
A fogyasztóvédelem ma minden hadra fogható ellenőre, összesen száz munkatárs járja a hazai strandokat - tudta megy a Magyar Rádió. Bár az országos razzia részleteinek eredményei csak délutánra lesznek meg, a Palatinuson az ellenőrök már beszámoltak arról, hogy mit tapasztaltak. A legérdekesebb eredmények a lacikonyhák táján születtek.
Itt kiderült az, hogy beleszámolták a papírtálcák árát is a kiszolgált termék árába. Az ellenőrök a konyhában találtak tegnapról maradt melegszendvicset is egy igen szennyezett konyharuhával letakarva. De találtak tegnapi sült krumplit is, és újrafagyasztott halat is. Kiderült: a büfé több százezer forintos büntetésre számíthat majd.
radio.hu - fidesz.hu.