Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óriási károkkal küzd a mezőgazdaság

Összességében csaknem 250 milliárd forintra becsüli az ágazatot idén ért károkat a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének főtitkára.


Dátum: 2007-07-29 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:52.624948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének főtitkára az InfoRádióban hangsúlyozta: az aszály, illetve a tavaszi fagykár miatt azt szeretnék, hogy a bevételek pótlását a gazdáknak járó támogatások mielőbbi kifizetésével, illetve a hitelek átütemezésével segítsék.

Horváth Gábor úgy vélte: a vártnál kevesebb kalászos gabona illetve kukoricatermés a takarmányhiány miatt hátrányosan érintheti az állattenyésztést is.

A szakember úgy vélte: a sertés és baromfiágazat, valamint a tejtermelők kerülhetnek nehéz helyzetbe.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek