Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feloszlatta a rendőrség a győri olcsópiacot

Feloszlatta a rendőrség a győri Kiskútligetben engedély nélkül működő olcsópiacot vasárnap délelőtt - tudta meg az MTI Kocsis Tünde alezredestől, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.


Dátum: 2007-07-29 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:53.259515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bakács László, a győri önkormányzat sajtóreferense az MTI kérdésére megerősítette: valóban feloszlatták a piacot, mivel a helyszín nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket előírtak az ilyen vásárok tartásához.

Emlékeztetett arra, hogy korábban a lengyelpiacnak is nevezett olcsópiac, amely a Nyugat-Dunántúlon a legnagyobb ilyen jellegű vásár volt, Győr egyik külvárosában, a bácsai sportpályán működött, onnan azonban tulajdonosváltás miatt távozniuk kellett. Mintegy három héttel ezelőtt az állatkerthez tartozó Kiskútligetben indították újra a piacot, akkor egy, az állatkert által szervezett rendezvényhez kapcsolódva. Engedélyük akkor sem, és egy héttel később sem volt, így vasárnap a kitelepült árusokat az önkormányzat kérésére a rendőrség elküldte a helyszínről.

Bakács László hozzátette: nem akarják az olcsó vásárt teljesen felszámolni, hiszen sok árus ebből él, és nagyon sok ember csak itt tud vásárolni. Ezért keresik a lehetőségét annak, hogy megfelelő körülmények között folytatni lehessen a kereskedést.

Az MTI úgy tudja, hogy lehetséges helyszínként már felmerült a szintén Győr egyik külvárosában, Sáráson lévő tűzoltó gyakorlótér is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek