India: tüntetők közé lőttek a rendőrök
A rendőrség tüzet nyitott köveket dobáló kommunista tüntetőkre Dél-Indiában, legkevesebb nyolc tüntető meghalt.
Dátum: 2007-07-29 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:54.165041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tiltakozó megmozdulást szombaton szervezte Ándra Prades dél-indiai szövetségi állam Mudigonda nevű falujában két kommunista párt annak a kampánynak a keretében, amelyben arra próbálják rábírni a kormányt, hogy földet adjon a szegényeknek.
A rendőrség már pénteken is összecsapott a tüntetőkkel egy hasonló megmozduláson, és amikor szombaton a rendőrök megindultak a tüntetők által felállított fehér sátor felé, a demonstrálók kövekkel dobálták meg őket. A rendőrök válaszul tüzet nyitottak - közölte K. Dzsana Reddi, Ándra Prades állam belügyminisztere.
Szemtanúk szerint a falu főtere a tüntetés után úgy nézett ki, mint egy csatatér: véres testek hevertek a sátor körül, a sebesültek segítségért kiáltoztak.
A miniszter újságíróknak elmondta, hogy vizsgálatot indítottak az incidens ügyében, és megteszik a megfelelő lépéseket, ha a rendőrség túlzott erőt alkalmazott volna.
MNO - fidesz.hu