Japánban a Liberális Demokrata Párt vereségét vetítik előre az exit poll eredmények
A kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vereségét vetítették előre a vasárnapi szenátusi választások után közzétett exit poll eredmények és előrejelzések.
Dátum: 2007-07-29 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:54.461102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Abe Sindzo kormányfő elismerte a vereséget, ugyanakkor azt is jelezte, hogy nem kíván lemondani - közölte az NHK televíziós állomás.
A szavazók a szenátus 242 mandátumának a feléről döntöttek. Az NHK szerint az LDP és koalíciós partnere, a buddhista színezetű Új Komeito párt 39-55 mandátumot szerez a szenátusban, de a többség megtartásához 64 helyre lenne szükség.
Később az NHK azt jelentette, hogy Abe Sindzo vezette kormányzó konzervatív tábor a többség elvesztése ellenére is kormányon maradhat, mert keményen kézben tartja a sokkal fontosabb alsóházat, ám így is politikai bénulás fenyeget.
Abe Sindzo tíz hónappal ezelőtt lett kormányfő. Az eltelt időben a szigetország közvéleményét sokkhatásként érte az állami nyugdíjrendszer csődje, amely különösen érzékenyen érinti a gyorsan elöregedő japán társadalmat. Ezenkívül Abe kormányának több tagja keveredett korrupciós és egyéb botrányokba az elmúlt hónapokban.
MTI - fidesz.hu