750 ezer gyermek találkozik a szegénységgel
A sokgyermekes családok 60 százaléka a létminimum alatt él - jelentette ki Ferge Zsuzsa. Mint a szociológus elmondta, a kormányzatok nem igyekeztek védelmet kiépíteni a legszegényebbek számára. Beszélt arról is: nagyon fontos megakadályozni a szegénység átörökítését.
Dátum: 2007-07-29 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:54.796471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A statisztikai felmérések szomorú képet mutatnak - vélekedett Ferge Zsuzsa szociológus, a gyermekszegénység elleni program egy kidolgozója. Hazánkban a 2 millió 200 ezer gyermek közül a szegénység valamilyen formájával 750 ezer gyermek érintett. Közülük 430 ezer nagyon szegénynek tekinthető. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal legutoljára számított létminimuma alatt körülbelül a lakosság kb. 28-30 százaléka él. A gyermekesek a 40 százaléka, a sok gyerekesnek a 60 százaléka él a létminimum alatt - hívta fel a figyelmet Ferge.
A fő szegénységi kockázati tényezők egyike az alacsony keresőarány, gyerekes családok egyharmadában nincs kereső személy. A gyerekek több mint egyharmada úgy nő föl, hogy nem lát maga körül olyan embert, aki reggel fölkel, és elmegy dolgozni, és akinek az életét valamilyen rendszerességgel a munka töltené ki. Különösen nagy gondot jelent a cigányság helyzete. A romák körülbelül 80 százaléka szegény, de a szegények között a túlnyomó többség mégsem cigány.
Az okokat elemezve a szociológus rámutatott: 1988-tól kezdve, a piacgazdaság térhódítását a magyar kormányzatok a legelső perctől kezdve hagyták szabadon előretörni, és nem igyekeztek azon, hogy a leggyengébbeknek védelmet építsenek ki. Csakhogy a piac áldásaiból kirekeszti azokat, akiknek nincs pénzük valamire. Ferge szerint a gyerekprogramnak a célja az, hogy csökkenjen a szegénység köre, megakadályozzák a szegénység átörökítését, illetve csökkenjen a mélyszegénység is.
radio.hu - fidesz.hu