Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megegyezés várható hétfőn a fagykár ügyében?

Pénteken elkezdődtek Gráf József miniszterrel, hétfőn pedig az államtitkárral folytatódnak azok az egyeztető tárgyalások Nyíregyházán, amelyek a fagykárt szenvedett szabolcsi gazdák képviselői és a szakminisztérium illetékesei között zajlanak. Jakab Ferenc, a demonstrációs bizottság vezetője szerint Benedek Fülöp államtitkárral akár le is zárhatják a megbeszéléseket, s aláírhatják azt a szerződést, amely a károsult gazdák megmentésére vonatkozik.


Dátum: 2007-07-29 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:56.424116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jakab Ferenc szerint Gráf József pénteken tett tuzséri látogatása során megtapasztalhatta a félpályás útlezárással járó demonstráció létjogosultságát, a január 12-én kelt petíciónak pedig mind az öt pontja helytálló. A demonstrációs bizottság vezetője közölte: az agrárminiszterrel pénteken kétórás tárgyalást folytattak, amit hétfőn úgy szeretnének lezárni, hogy megegyezés szülessen a szaktárca és a károsultak képviselői között. Benedek Fülöpön múlik a siker - tette hozzá Jakab Ferenc -, s amennyiben az államtitkár és a miniszter álláspontja nem tér el egymástól, már hétfőn, de legkésőbb kedden aláírhatják a megegyezésről szóló dokumentumot.

A demonstrációs bizottság vezetője optimista, ám - tette hozzá a szabolcsi Jakab - amennyiben a kormányt képviselő államtitkár mégis elutasítaná az ötpontos javaslatot, akkor szeptemberben folytatódik a múlt héten megkezdett tiltakozó akció. Ez akár országos méreteket is ölthet. Májusban több mint 14 ezren jelentettek fagykárt Szabolcs megyében, amely 32 ezer hektárnyi gyümölcstermelő területet jelent, a veszteség pedig 14,5 milliárd forint.

Van remény a tárgyalófelek között a megegyezésre, mert a petícióban megfogalmazott öt pont mindegyike helytálló - állítja Jakab Ferenc. Emlékeztetett: arra kérték Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy nyilvánítsák katasztrófa sújtotta területté a kárt szenvedett gyümölcsösöket. Emellett fizessék ki a technológiai kötelezettségekből fakadó növény-karbantartási kiadásokat gyorsított eljárásban, az integrátoroktól hitelre vásárolt vegyszerek, egyéb áruféleségek ellenértékének kifizetési kötelezettségét ütemezzék át 2008-ra. Mindemellett a 2007. július 1-e és 2008. október 31-e között a szerencsétlenül járt gazdák járulékfizetési kötelezettségeitől tekintsenek el.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek