Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszorítások: utcára kerülhetnek az idősotthon lakói

Elbocsátások, bizonytalanság és félelem uralkodik egy pannonhalmi idősotthonban. A nyugdíjasház tulajdonosa három éve eladósodott, az új fenntartó pedig a térítési díjak drasztikus emelésével tudja elképzelni az intézmény működtetését. A 40 idős lakó attól tart, hogy akár az utcára is kerülhet.


Dátum: 2007-07-29 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:57.070124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szociális intézményekre kirótt megszorítások nem kerülték el a 40 lakásos pannonhalmi Szent Márton Otthont sem. A tulajdonos csődbe ment, 36 millió forintos APEH és közüzemi díj-tartozást hagyott maga után. A gondozók sorra távoznak, mert nem kapják meg a fizetésüket.

Az idősotthon lakói félnek, mert az új tulajdonos csak a térítési díjak jelentős emelésével tudja tovább működtetni az intézményt.

Vannak olyan lakók, akik attól is tartanak, ha minden nyugdíjukat befizetik, az sem lesz elég az ellátásukra, valamint az otthon fenntartására, ráadásul a végén semmijük sem marad.

Feljelentés hiányában a rendőrség egyelőre nem foglalkozik az üggyel, így az idős emberek nem tehetnek mást, csak bizakodnak, hogy az otthon tartozásait a hatóságok elengedik.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek