A népszavazás ellehetetlenítésével számol a Fidesz
A Magyar Hírlap Fideszből származó értesülései szerint a párt felkészült arra, hogy a kormány a tavaszi népszavazás eredménytelenségére építi kampányát. A politológusok szerint nincs is más lehetősége Gyurcsány Ferencnek és a kabinetnek.
Dátum: 2007-07-30 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:58.997988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hónapokkal a népszavazás előtt a közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesz által kezdeményezett mind a hat kérdésben - a vizitdíjról, a kórházi napidíjról, a tandíjról, a kórházak magánosításáról, a termőföldről, a gyógyszerforgalmazásról - eredményes és sikeres lenne a népszavazás. Bár az csak szeptemberben, az Alkotmánybíróság határozata után dől el, szavazhatunk-e egyáltalán a hat kérdés mellett Kálmán László nyelvész kérdéseiről.
A Magyar Hírlap megtudta: a Fidesz azt valószínűsíti, a kabinet arra törekszik majd a népszavazási kampányban, hogy minél kevesebben menjenek el voksolni, és eredménytelen legyen a kezdeményezés. A Fidesz viszont, mint azt már korábban megírtuk, ajtótól ajtóig tartó kampányt szervez, több tízezer aktivista bevonásával.
A lap információi szerint a Fideszben azzal számolnak: a kormányfő, az MSZP és az SZDSZ kampányában egységesen a voksolás feleslegességét, ötmilliárdos költségét hangsúlyozza majd. Az ellenzéki párt ez utóbbit úgy akarja kivédeni, hogy javaslatot tesz a számítógépes szavazatszámláló rendszer költségeinek csökkentésére. A lapunk által megkérdezett politológusok is azt hangsúlyozták, hogy a kormány előtt nincs más út, mint a népszavazás eredménytelenségére játszani.
Kiszelly Zoltán politológus szerint a kormányon segíthetne, ha az Alkotmánybíróság a nyelvész kérdéseit is átengedné. Így koalíció a voksolás végső eredményét saját szemszögéből tudná magyarázni. Szerinte, ellentétben a Fidesz táborával, az MSZP-s szavazók nem motiváltak, így csak az érdektelenségbe forduló voksolás lehet a kormány célja.
Ugyanígy gondolta Boros Bánk Levente politológus is. Szerinte egyébként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még levezényli a népszavazási kampányt, de a 2009-es európai parlamenti választások előtt miniszterelnök-cserére lehet számítani. "Az új kormányfő lendületet adhat a lenullázódott MSZP-nek és a kabinetnek a 2010-es választások előtt." A népszavazással kapcsolatban elmondta: míg a kormányoldal több milliárd forintot költ majd a kampányra, addig a Fidesznek korlátozottak a lehetőségei. Igaz, Boros Bánk Levente egyelőre nem látja, mi is lesz a kormány "fő csapásiránya", de biztos abban, hogy a voksolás eredménytelenségére alapoznak majd. A politológus kíváncsi arra, hogy a Fidesz a kérdések szakpolitikai oldalára fókuszál-e, vagy "egy csomagban" kampányol az igenek mellett, a koalíció hiteltelenségét hangsúlyozva. Boros Bánk Levente az utóbbi tartja valószínűbbnek.
Magyar Hírlap - fidesz.hu