Nem spórolt a MÁV a szárnyvonalak megszüntetésével
Márciusban 14 vasúti mellékvonalat szüntetett meg a MÁV, azóta Volán-buszok szállítják a vonat nélkül maradt települések lakóit. A beállított plusz buszokon azonban olyan kevesen utaznak, hogy több helyen néhány hónap alatt csökkentették a többletjáratok számát.
Dátum: 2007-07-30 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:59.305496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tízmilliárd forint megtakarítást kellene elérnie a MÁV-nak a szárnyvonalak idei leállításából. Márciusban 14 vonalon szűnt meg a személyvonatok forgalma, négyen pedig a vasúti menetrend szerint közlekedő vonatpótló buszok álltak le.
Úgy tudjuk, hogy a remélt összeget aligha sikerül összehoznia a MÁV-nak a mellékvonalak üzemszünetéből. Lehet, hogy a kétmilliárdnak is örülni kell majd, bár vannak ennél optimistább számítások is.
A Népszabadság úgy látja, hogy a hátrahagyott veszteség egy része mindenesetre átvándorolt a Volán-társaságokhoz, amelyek immár a vonatok helyére lépő saját buszjárataik számát is ritkítják, a buszokon ugyanis kevés az utas, fenntartásuk ezért veszteséget okoz a Volán-cégeknek.
Magyar Rádió - fidesz.hu