Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gallup: a magyar fővárost Miskolc, Kolozsvár és Kassa is lehagyta

Hetvenöt európai város közül hatvanegyedik helyezésével Budapest az utolsók között szerepel a lakók elégedettségi mutatói alapján - olvasható abban az Európai Bizottság megbízásából készített Gallup-felmérésben, amit hétfői számában ismertetett a Magyar Nemzet.


Dátum: 2007-07-30 09:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:00.204476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Flash Eurobarometer keretében készült kutatásból kiderült, hogy a Budapesten élők leginkább a köztisztasággal, a tömegközlekedéssel és a zajterheléssel elégedetlenek. A magyar fővárost a felmérés szerint jócskán megelőzte a harmincnyolcadik helyen álló Miskolc, de előrébb végzett többek között Kolozsvár, Kassa, Prága, Zágráb, Ljubljana, Tallinn és Riga is.

A Magyar Gallup Intézet "Budapest, te csodás?" címmel közzétett anyaga az Európai Bizottság megbízásából 75 európai nagyvárosban készült, s a városi élet különböző dimenzióival való elégedettséget vizsgálta.

Budapest az EU fővárosai közül jelentősen lemaradt Amszterdam, Bécs, Helsinki, Stockholm, Tallinn, Párizs és Ljubljana mögött, de előrébb végzett London, Berlin, Prága, Zágráb, Riga, Vilnius, Madrid és Ankara, és csak Lisszabont, Varsót, Rómát, Szófiát, Athént és Bukarestet előzi meg, s Pozsonnyal lényegében megegyező helyezést ért el.

A kutatás egyebek mellett azt is megállapítja, hogy Budapest lakói szerint városuk hátul, a 61. helyen kullog, a Miskolcon élők viszont a középmezőnyt jelentő 38. helyre sorolták Észak-Magyarország központját.

MTI, Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek