Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csalódtak az ormánsági romák

Csalódtak az ormánsági cigányok az SZDSZ-ben - derült ki a Magyar Nemzet riportjából. Összesen majdnem ezer új tag lépett be tavaly "több segítség és csomag" reményében az elnökválasztás előtt álló liberális pártba, s bár tavasszal támogatottjuk, Kóka János került az SZDSZ élére; az ígért előnyökből semmi sem lett.


Dátum: 2007-07-30 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:02.612976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt, hogy a városi pártként ismert SZDSZ-be váratlanul ilyen sok falusi roma kérte a felvételét, Mali Zoltánnak, Drávapiski polgármesterének, illetve Wekler Ferencnek, a kisebbik kormánypárt Baranya megyei elnökének köszönhetik a szabad demokraták. A polgármestertől azonban elhatárolódott a liberálisok vezetősége, sőt a párttagságától is meg kellett válnia, miután lapunk kiderítette, hogy korábban betörést követett el.

Mali most úgy nyilatkozott: "Már Kóka János megválasztásának másnapján felhívtak, hogy lépjek vissza az SZDSZ-be. Én viszont azt mondtam magámban, ha az SZDSZ új elnöke nem akart ismerni engem korábban, akkor hiába is várnak rám."

Baranya megye SZDSZ-esei Malinak köszönhetően hárommal több küldöttet delegálhattak az elnökválasztásra. Emlékezetes: Kóka János rendkívül szoros küzdelemben nyert Fodor Gáborral szemben. A faluban a Magyar Nemzet újságírói több újdonsült párttagot megkerestek, akik arról panaszkodtak, hogy csalódtak a liberális pártban, mert nem kapták meg a várt támogatásokat.

Az alig százhúsz lelkes dél-baranyai kistelepülésen tavaly megválasztott fiatal polgármester,

Mali Zoltán arról vált nevezetessé, hogy a múlt év nyarán csaknem ezer tagot toborzott a szabad demokratáknak. A párt tisztújítása előtti akciójával Kóka János elnökké választását is jelentősen befolyásolhatta volna, azonban miután lapunk kiderítette, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság pénzbüntetésre ítélte egy korábbi bűncselekmény miatt (fiatalkorú társával együtt egy gyermelyi vendéglátóhelyen kávéfőzőt, fémtermoszt, üvegkorsót, csokoládét lopott, majd kifosztotta a játék gépet és az üzlet kasszáját) a polgármestertől az SZDSZ vezetése, illetve Kóka János is elhatárolódott. Ő pedig lemondott a párttagságáról.

- Már Kóka megválasztásának másnapján felhívtak, hogy lépjek vissza az SZDSZ be. Én viszont azt mondtam magamban: ha az SZDSZ új elnöke nem akart ismerni engem, akkor hiába is várnak rám - mondta most megkeresésünkre Mali. - Bár akkor az új elnökre lőttek - tette hozzá - engem találtak el. Kis hal vagyok én ebben a történetben.

Azt azért megjegyezte, hogy a mostani elnök programja közelebb állt hozzá, mint riválisáé, Fodor Gáboré, mégsem az vezérelte a toborzásnál, hogy Kóka és Wekler Ferenc később megsegítse őt és a pártba frissen belépett dél-baranyai társait. A toborzás mögött sokak szerint az SZDSZ megyei elnöke, Wekler Ferenc állt, aki így próbálta segíteni Kókát az elnöki szék elfoglalásában.

- Ez nem igaz - jelentette ki Mali. - Tavaly augusztusban még szóba sem került, hogy Kuncze távozik posztjáról. Az ügyet a sajtó fújta fel, hiszen a tagtoborzásról mindenki tudott: Kuncze Gábor, Kóka János, Fodor Gábor, Wekler Ferenc és Honi Gábor is. Egyébként meg, hiába is állították, nem vásároltam meg senkit, mindenki önként tépett be az SZDSZ-be - mondta.

Úgy vélekedett, hogyha annyira hiteltelen lett volna a ténykedése, Fodor Gábor kampányfőnöke, Gulyás József sem támogatná most azt az alapszervezetet, amelynek tagjait még ő szervezte be az SZDSZ-be.

Mali egy ideje - legalábbis elmondása szerint - távol tartja magát a politikai eseményektől. Bár korábban liberális esteket rendezett a faluban, a rendezvényeket képzésekké alakította át, immár liberálisról szabadelvű előadásokra átkeresztelve. Azt mondta, nem Drávapiskinek vagy az Ormánságnak van szüksége Kóka Jánosra, hanem neki rájuk.

- Mi akkor megmutattuk neki, hogyan kell pártot szervezni. S mit kaptunk cserébe? Megszüntetik a vasútvonalat, a közeli siklósi kórházban nincs normális sürgősségi ellátás, jön a mobilposta, elmaradtak a fejlesztések, nekünk is csak a megszorítások jutottak. Ehhez pedig a liberális politikusoknak is közük van, hiszik, hitték itt az emberek, hogy a szabadelvűség jó. Na, akkor miről beszélünk? - tette fel a kérdést, majd hozzáfűzte, hiába is próbálkozna valaki, vele, az "Ormánság pitbulljával" nem tudna mit kezdeni.

A polgármester szerint fontosabb számára, hogy a mozgáskorlátozottakkal, a kisebbségekkel vagy az Ormánság gondjaival foglalkozzon, mintsem hogy Fodor Gábor és Káka János "bolhacirkuszához" asszisztáljon tovább, és inkább a pártot félti. Állítja, a falufejlesztés mellett a hátrányos helyzetűek felemelése az igazi célja, s reméli, négy év múlva nem lehet majd elvitatni azokat az eredményeket, amelyeket falubelijeivel közösen érnek el.

Vannak azonban Drávapiskin, akik a fentiek ellenére már csalódtak Maliban. Kalányos Magdolna, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője szűkszavúan csak annyit mondott, nem az történt, amit vártak, s ahogy lehet, kilép az SZDSZ-ből, a tervével pedig nincs egyedül. Mali Zoltán szerint is akadnak néhányan, akik már elpártoltak tőle, de úgy látja, mindez azért történt, mert vállalta a konfliktusokat, elődjénél viszont máshoz szoktak a helyiek.

Palkó Józsefné arra a kérdésre, kilépne a pártból, azt válaszolta: nincs kizárva ez sem, de a miértre már nem érkezik válasz. A nyugdíjas cigányasszony csak annyit mondott, "meglátjuk, hogyan támogat majd". Arra a kérdésre pedig, hogy mégis miért lett az SZDSZ tagja, úgy fogalmazott, jólesett neki, hogy újra egy közösség tagja lehetett. Igaz, mondta, Mali Zoltán akkor azt is megígérte nekik, hogy a jövőben több segítséget és csomagot kaphatnak.

- A polgármesterről nem tudok rosszat mondani - visszakozott az asszony. - Jólelkű és nagyon jószívű ember. Ami telik tőle, megadja, mégsem szórja a pénzt. Rengeteget segített az embereknek. Tagdíjat sem kellett még fizetnünk, mert azt is átvállalta tőlünk egy évre - sorolta.

Magyar Nemzet- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek