Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

55 százalékos eredmény Rohodon

Meggyőző különbséggel, a szavazatok 55 százalékával győzött a fideszes Éles Tibor Rohodon, ahol most vasárnap tartottak időközi választásokat. A frissen megválasztott polgármestert kérdeztük.


Dátum: 2007-07-30 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:03.204094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Miért volt szükség az időközi polgármester választásra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rohodon?

- Négy hónappal ezelőtt hunyt el a község polgármestere, aki függetlenként indult ősszel, de MSZP-s támogatással. Szoros küzdelemben, nyolc szavazattal előzött meg.

- Ki volt az ellenfele, és végül milyen eredményt ért el most vasárnap?

- A képviselő testület korelnöke, aki egyébként a polgármester halála óta vezette a községet indult független jelöltként. Végül 90 szavazattal kerekedtem ellenfelem fölé.

- Mi lesz polgármesterként az első feladata?

- 17 éve vagyok a település képviselője, egy cikluson át alpolgármesterként dolgoztam. Legfontosabb célunk az általános iskola önállóságának megtartása lesz. Rohodon mindössze 1350-en élnek, mégis több mint 600 aláírást gyűjtöttünk az intézmény megmentéséért. Emellett még számos teendő akad, de minél hamarabb szeretném elvégeztetni a polgármesteri hivatal független könyvvizsgálói átvilágítását. A többi lépést a vizsgálat eredményétől teszem függővé.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek