Deutsch-Für Tamás az EFOTT-on
A Fidesz Ifjúsági Tagozata első alkalommal vett részt az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján. A háromnapos jelenlét alatt a rendszerváltás hajnalára visszanyúló Fidesz-plakátkiállítás is várta a fesztiválozókat.
Dátum: 2007-07-30 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:06.326497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A meghívott vendégek között volt Deutsch-Für Tamást, a Fidesz egyik alapító tagja. Az érdeklődőket leginkább az ifjúság mai helyzete foglalkoztatta, és e kapcsán kérdéseikkel a rendszerváltás éveibe is visszakanyarodtak. A beszélgetésen résztvevők egyike a politikus 1989-es prágai letartóztatása iránt is érdeklődött. Végül legfőbb problémaként a fiatalok részéről tapasztalható politikai apátiát jelölték meg. Abban is egyet értettek, hogy szükség van egy világos értékrend mentén, hosszú távra kidolgozott ifjúságpolitikára. Ez a feladat egyértelműen a fiatalokra vár, hisz a bennünket érintő problémákra csak az ő közreműködésünkkel lehet megoldást találni.
fidesz.hu