Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három lépés a feketegazdaság ellen

A feketegazdaságban tett PR-akciókról és a Gyurcsány-kormány külpolitikájáról beszélt Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-07-30 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:06.630699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Három lépés a feketegazdaság ellen (Szijjártó Péter)

A Fidesz kommunikációs igazgatója három fő szempontot jelölt meg a feketegazdaság elleni harcban. Elsőként a magas adók és járulékok csökkentését említette, majd az állami szférában meglévő korrupció visszaszorítása mellett érvelt. Végül a bürokratikus akadályok elhárításáról szólt.

Véleménye szerint ezen lépések nélkül csak szavakban küzd a kormány. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány strandi és piaci PR-akciókat szervez, miközben 1800 főt bocsátanak el különböző fogyasztóvédelmi szervezetektől.

Szijjártó Péter szólt a Gyurcsány-kormány elmúlt egyévi külpolitikájáról is. Sikertelenség és folyamatos lebukások jellemezték - szögezte le. Kiemelte azt is, hazánk nem tudott kiszámítható partnerként megjelenni a világban. Magyarázatképp hozzátette: folyamatos bizonytalanság jellemezte Magyarország külpolitikáját, sőt hazánk többször ellentétesen viselkedett Európa értékeivel és érdekeivel.

"Gyurcsány Ferenc a magyar külpolitikát az idehaza elvesztett legitimáció visszaszerzésére használta fel" - jelentette ki a szóvivő, rámutatva: a kormányfő pártpolitikai érdekeknek rendelte alá a külügyminisztériumot. Malina Hedvig ügyével kapcsolatban úgy fogalmazott: bár Alkotmányban rögzített kötelessége lenne a miniszterelnöknek kiállni a határon túli magyarokért, Gyurcsány Ferenc gyáva módon egyszer sem állt ki a magyarsága miatt megvert lányért, sőt többször is hazugságba keveredett ezzel kapcsolatban.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3462, 'source_type': 'media', 'source_id': 1043, 'target_type': 'article', 'target_id': 71670, 'relation_type': 'describes'}