Kamumegbízások
Tettek és a szavak összhangjára lenne szükség a kormányzati politikában - jelentette ki Cser-Palkovics András hétfői sajtótájékoztatóján. Utalt rá, hogy Gyurcsány Ferenc és a kormány politikusai is mindig azt mondják, hogy a kormányon belül kell elkezdeni a megtakarításokat és a megszorításokat.
Dátum: 2007-07-30 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:07.537543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cser-Palkovics András aláhúzta, ezekkel a szerződésekkel alapvetően az a baj, hogy olyan munkákat oszt ki külsős cégeknek, melyeket alapvetően a GM-nek, vagy valamely állami szervnek kellett volna elvégezni. Ezek a kifizetések általában több milliós összegek, melyek összességében több tízmillió, vagy akár százmillió forintra is rúghatnak - szögezte le a képviselő.
A politikus itt elsősorban a GM elmúlt évekbeli ötmillió forint alatti kifizetéseire utalt. Azért érdekes ez az összeghatár, mert az ez alatti szerződéseket a tárcáknak nem kötelező nyilvánosságra hoznia az üvegzsebtörvény szerint - tudtuk meg a Magyar Nemzet írásából.
A fideszes honatya hozott néhány példát, de ezeket csak mint érdekességet emelte ki, ugyanis jelezte, hogy összességében több tucat szerződésről van szó.
Példaként említette, hogy van olyan építőipari cég, amely kommunikációs tanácsokat adott, volt olyan mezőgazdasággal foglalkozó cég, amely szintén tanácsokkal látta el terménytermesztésről a minisztériumot. Mindezt tették több millió forintért.
De - mint elmondta - olyanra is volt precedens, hogy egy cég gazdaságpolitikai tanácsokat adott a gazdasági minisztériumnak és ezekért a minisztérium még fizetett is nekik. S így mindenki jogosan teheti fel a kérdést, hogy akkor miért van szükség gazdasági minisztériumra, ha maga a minisztérium is tanácsokra szorul gazdasági kérdésekben - szögezte le a politikus.
Említett egy tanulmányt is, mely a Kommunikációs gyakorlat a NATO nemzeti képviselői részére címet viselte, amire egy komplett minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium állt volna Kóka Jánosék rendelkezésére, de ők egy céget bíztak meg több millió forintért, hogy készítsék el a tanulmányt.
Ezek a szerződések arról szólnak, összegezte a politikus, hogy Kóka János és a gazdasági minisztérium folyamatosan olyan ügyekkel bízott meg külső cégeket, mely ügyeket egyes minisztériumok vagy állami szervek is el tudtak volna végezni.
Ez pedig - mutatott rá - alátámasztja azt a két okot, hogy miért maradhat még több hónapig a posztján az a Kóka János, akit a Fidesz az elmúlt időszak legsikertelenebb gazdasági miniszterének tart.
"Nincs másról szó, mint az állami vagyon elherdálásának folytatásáról" - szögezte el a politikus. A másik ok pedig - mint mondta - az, hogy távozása előtt meg tudja erősíteni az SZDSZ pártkasszáját.
A politikus kijelentette, pártja sürgeti, hogy ezeknek a szerződéséknek a nyomán a kifizetéseket azonnal állítsa le a gazdasági minisztérium. Vizsgálja meg ezek szükségességét, s amely megbízatásokat maga a minisztérium vagy más állami szerv is el tudna végezni, azok esetében nem megengedhető, hogy külső cégeket bízzon meg a tárca sok millió forintért - húzta alá Cser-Palkovics András.
fidesz.hu