Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meg kell határozni, mikor avatkozhat be a rendőrség

A rendőri intézkedések során a hivatalos szerveknek tájékoztatniuk kéne jogaikról az állampolgárokat - mondta az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi bizottságának fideszes elnöke a gyülekezési törvény módosítása kapcsán. Balog Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: meg kell határozni azt is, hogy milyen esetben van beavatkozási joga és kötelezettsége a rendőrségnek.


Dátum: 2007-07-31 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:15.216050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőri intézkedések során a hivatalos szerveknek tájékoztatniuk kéne jogaikról az állampolgárokat - mondta az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi bizottságának fideszes elnöke a gyülekezési törvény módosítása kapcsán. Balog Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: meg kell határozni azt is, hogy milyen esetben van beavatkozási joga és kötelezettsége a rendőrségnek.

A gyülekezési törvény módosításával meg kellene határozni, hogy mik azok a jogok, amelyekről a hivatalos szerveknek tájékoztatniuk kellene az állampolgárokat az intézkedés során - mondta Balog Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi bizottságának fideszes elnöke szerint ez bizalomerősítő intézkedés lehetne, valamint a konfliktuskezelés miatt is fontos lenne.

Balog Zoltán hozzátette: javasolni fogja, hogy ez a módosítás kerüljön bele a törvénybe. Meg kell határozni azt is, hogy milyen esetben van beavatkozási joga és kötelezettsége a rendőrségnek - hangsúlyozta.

Finanszírozás: rosszul járnak az egyházak

Az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi bizottságának elnöke kiemelte, hogy a koalíciós megállapodás kiegészítésében rögzített, az egyház-finanszírozásról szóló elvi megállapodás szerint mindenképpen rosszul járnak az egyházak.

Balog Zoltán kifejtette, hogy jelenleg az önkormányzati intézményekével egyezik meg az egyházak finanszírozása, míg a kiemelten közhasznú civil szervezetek esetében a normatív támogatás a jelenlegi kétharmada lenne.

A fideszes képviselő szerint az adó egy százalékáról szóló felajánlások rendszerét is át kellene alakítani, úgy, hogy nemcsak az összeget, hanem a felajánlók arányát is figyelembe veszik.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek