Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tévés kritikái miatt nyugdíjazzák a főhatárőrt ?

Felelősségre vonták a rendőrség és a határőrség integrációját élesen kritizáló, a köztelevízióban elhangzott mondatai miatt Béndek Józsefet a határőrség országos parancsnokát. A kormány közeli Népszava úgy tudja, hogy Béndek az összevont rendőrségi struktúrában főkapitány-helyettesi posztot kaphat, ám "kiszólása" miatt az is lehetséges, hogy nyugdíjazzák.


Dátum: 2007-07-31 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:15.507363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Béndek József a közszolgálati televízió Kékfény című műsorában a múlt héten azt mondta, hogy a határőrök jelentős része negatív érzelmekkel fogadja a beolvasztást, mivel a zöld vállapos testület nagyságrendekkel jobb állapotban van, mint az "utóbbi időkben erőteljesen megtépázott tekintélyű és hatékonyságú rendőrség. Béndek hozzátette, hogy a határőrök féltik az eddig elért eredményeiket.

A Népszava információi szerint Béndek József nyilatkozata nemcsak a rendőrségnél, de az igazságügyi tárcánál is "kiverte a biztosítékot". Felvetődött az is, hogy a konfliktus miatt Béndek mégsem lesz főkapitány-helyettes, hanem - miután a kellő szolgálati ideje már megvan ehhez - inkább a kedvezményes nyugdíjazást ajánlják fel neki.

Piros Attila, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium integrációért is felelős rendészeti szakállamtitkára a lap megkeresésére nem kívánta kommentálni az esetet.

Népszava - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek