Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Természetvédelmi őrök világnapja

A természetvédelmi őrök világnapját ünneplik kedden világszerte, első alkalommal.


Dátum: 2007-07-31 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:18.465082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleménye szerint a természetvédelmi őr, külföldön "ranger" a nemzeti parkok és más védett természeti területek, illetve régészeti lelőhelyek őrzője. Az őrszolgálat országos létszáma 200, így egy őrre jelenleg átlagosan 46,5 ezer hektár terület és 190 régészeti lelőhely jut.

A Természetvédelmi Őrszolgálat a nemzeti park igazgatóságok szervezetében működik, hatáskörük kiterjed az ország teljes területére.

Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter múlt héten sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a természetvédelmi őrszolgálatok létszámát a tárcánál végzett átcsoportosítások eredményeként bővítik.

A magyar Természetvédelmi Őrszolgálat 2006 óta tagja az 1992-ben létrejött természetvédelmi őrök világszervezetének, a Nemzetközi Természetvédelmi Őri Szövetségnek (IRF). Az alapítás 15. évfordulója alkalmából az IRF 2007-től minden év július 31-ét a természetvédelmi őrök világnapjává nyilvánítja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek