Szükséghelyzet a szárazság miatt a görögországi Kikládokon
A kitartó szárazság és a belőle adódó vízhiány miatt szükséghelyzetet hirdetett a görög kormány a Kikládok szigetcsoporton.
Dátum: 2007-07-31 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:22.290146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyik szigeten, az apró Kímoloszon elapadt a fúrt kutak vize, és csak ásványvízhez lehet hozzájutni, így mosáshoz, mosakodáshoz is azt használják - számolt be róla a görög közszolgálati rádió. A kímoloszi önkormányzat feje szerint sürgősen új sólepárló berendezésekre van szüksége a szigetnek. Attól tartanak, hogy az utolsó turisták is elhagyják a szigetet.
Azzal, hogy vízellátási szükséghelyzet lépett érvénybe, a helyi hatóságok egyszerűbben köthetnek szerződést magánvállalkozásokkal arra, hogy ivóvizet szállítsanak a szigetekre a szárazföldről, és könnyebben vásárolhatnak sólepárlókat.
MTI - fidesz.hu