Eddig 11 ezer embert kellett kimenekíteni a Kanári-szigeteken
Eddig közel 11 ezer embernek kellett elhagynia lakhelyét a Kanári-szigetek két tagján napok óta pusztító nagy kiterjedésű tüzek miatt - közölte kedden Paulino Rivero, a Spanyolországhoz tartozó szigetcsoport tartományi kormányfője.
Dátum: 2007-07-31 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:22.582771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Cadena Ser kereskedelmi rádiónak nyilatkozva a kormányfő elmondta, hogy a Gran Canaria szigetén péntek óta tomboló tűz elől mostanáig 5200 embert kellett evakuálni, s a lángok összesen tízezer hektárnyi területet taroltak le a sziget középső, hegyes, bozótos részén.
Egy másik tűz miatt, amely hétfőn keletkezett Tenerifén, a szigetcsoport turisták által leginkább látogatott másik tagján, máris 5700 embert kellett kimenekíteni lakhelyéről. Itt 14 ezer hektáron tombolnak a lángok.
MTI - fidesz.hu