Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ódor Ferenc: a vizitdíj a jó orvos-beteg kapcsolatot akadályozza

A vizitdíj-rendeletet és a rendelet megalkotóinak fotóit azért kértem kihelyezni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat kórházaiban, mert a rendelkezés szerintem akadályozza a jó orvos-beteg kapcsolatot - mondta az MTI-nek Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés fideszes elnöke kedden.


Dátum: 2007-07-31 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81865
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:24.496992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Borsod megyei közgyűlés egészségügyi intézményeiben a vizitdíj-automaták mellé kiragasztották Gyurcsány Ferenc kormányfő, Horváth Ágnes jelenlegi és Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter fotóját, hogy az emberek tudják, "nekik köszönhetik", hogy fizetniük kell.

Ódor Ferenc azzal indokolta az intézkedését, hogy az önkormányzat fenntartásában működő egészségügyi intézmények dolgozóit kívánták megvédeni, mert az emberek többször a dolgozókat szidták, rajtuk töltötték ki a haragjukat a vizitdíj fizetése miatt - adta hírül hétfőn az RTL Klub Híradója.

Ódor Ferenc kedden úgy fogalmazott, hogy eredeti felvetése az volt, érdemes volna kitenni azt a rendelkezést, amely alapján a vizitdíjat kérik, mert emiatt a betegek általában a kórházi dolgozókat okolták, rajtuk töltötték ki a mérgüket. A rendelkezést a közalkalmazotti státuszban lévők megvédésére gondolta kihelyezni, a fotók pedig a vizitdíjrendelet megalkotóit mutatják.

"Erre azonban nem utasítottam egyik megyei fenntartású egészségügyi intézmény vezetőjét sem" - tette hozzá.

Az MTI tudósítójának arra a kérdésére, hogy a kórházak honnan származó, illetve milyen fotókat helyeztek ki, a megyei közgyűlés elnöke nem tudta a választ.

Daróczi Dávid kormányszóvivő hétfői reagálására, amely szerint a fideszes politikus arra használja fel - vélt vagy valós - hatalmát, hogy a pártpolitikai csatározásokat bevigye közintézmények falai közé, Ódor Ferenc azt mondta: nem egészen érti, miért bánt valakit, hogy kitették a fotójukat, hiszen az ő intézkedéseikről van szó.

A kormányszóvivő azon mondatára, amelyben "a vizitdíj százmilliós fejlesztési forrásokat jelent a kórházaknak, amelyek a pénzből új eszközöket vásárolhatnak, vagy felújíthatják az épületeiket" Ódor Ferenc annak a véleményének adott hangot, hogy "pénzügyileg ez a kijelentés nagyon veszélyes". Példaként említette, hogy havi százhúszmillió forintot vesznek el a Borsod megyei kórháztól, és évente jön be körülbelül százhúszmillió forint a vizitdíjból. "Ez egyszerűen annak a pénznek a részbeni kompenzálása, amit elvonnak" - tette hozzá.

Ódor Ferenc megjegyezte azt is, hogy a vizitdíj nem megszüntetője a hálapénznek.

Az MTI tudósítójának tapasztalata szerint a megyei önkormányzat által fenntartott kórházak közül a miskolci Szent Ferenc Kórházban a vizitdíjrendelet alatt a három portré - Gyurcsány Ferenc kormányfő, Horváth Ágnes jelenlegi és Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter fotója - bélyegképeken látható. A megyei kórházban Ódor Ferencnek az intézményekhez intézet levele mellett láthatók a képek.

"Arra kérem Önt, hogy a legújabb vizitdíj-rendeletet és a rendelet megalkotóinak fényképét, nevét, beosztását, tegyék ki a vizitdíj automaták, illetve a vizitdíjablakok mellé. Meggyőződésem, hogy a betegeknek joguk van a pontos, korrekt tájékoztatáshoz" - áll Ódor Ferenc levelében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek