Új atomerőmű épülhet 2020 után Magyarországon
Megválaszolatlan kérdések: állam vagy magáncég, hol és Immár a gazdasági tárca szerint is elkerülhetetlen, hogy 2020-tól új atomerőmű épüljön Magyarországon. Igaz, kisebbre és szabályozhatóbbra számítanak. A lehetséges magánberuházók éberen várnak a pillanatra.
Dátum: 2007-08-01 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:32.733620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdasági tárca jelenlegi elképzelései szerint 2020-tól szükség lesz új atomerőmű építésére az országban - fogalmazott a lap kérdésére Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára. Úgy vélte, hogy lehetnének más változatok is - például az árambehozatal vagy a fosszilis energiahordozók (szén, gáz) -, de az drágább áramot eredményezne, illetve egyéb problémákat is okozna.
Korábban a tárca - SZDSZ-hez kötődő - elöljárói a lehetőséget még csak "egy vizsgálandó opciónak" nevezték, és a most "társadalmi vitán" lévő országos energiapolitikai koncepció is hasonlóképpen fogalmaz. A szocialista párt és az ellenzék igenje már eddig is borítékolható volt. Vagyis a parlament - néhány, valamennyi pártban kisebbségben lévő környezetvédő kivételével - valószínűleg egyhangúlag támogatna egy 10-15 év múlva kezdődő új atomerőmű-építést.
Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy jelentkező akadna a munkára. Abban mindenki egyetért, hogy a dolog egyelőre nem sietős. Jelenleg van elég erőmű, és - más vonatkozásban - arról vitáznak, hogy egyáltalán szükséges-e a majdan kieső nagy blokkokat - a kicsik helyett - újabb nagy egységekkel pótolni. Felsmann Balázs leszögezte: jelenleg az atomerőmű-építéssel kapcsolatos kérdések tisztázására van szükség.
Népszabadság - fidesz.hu