Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megint kampány

Ron Werber visszatért. A szocialisták kampányguruja nem csupán az államkasszában hagy nyomot - pontosabban némi űrt - maga után. Ahol ő megjelenik, ott kiapadhatatlan lávafolyamként önti el a gyűlölet- és hazugságkampány a politikai ellenfelet, ott nincs terepe a gesztusoknak vagy a másik oldal szempontjait is mérlegelő, méltóságát tiszteletben tartó, a vén Európa kultúrájának fundamentumát jelentő racionális vitának. Aki hallotta a miniszterelnököt és fegyverhordozóit tegnap a parlamentben, esetleg látta az Orbán Viktort minden eddiginél képtelenebb váddal illető honvédelmi minisztert a "közszolgálati" televízióban, annak számára nem lehet kétséges, hogy Werber ismét színre lépett.


Dátum: 2003-02-05 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:15.114012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az irracionális elemeket sem nélkülöző, felújított választási kampány hátterében ésszerű politikai megfontolások húzódnak meg. Januárban ugyanis hosszú hónapok óta először sikerült az ellenzéknek átvennie a kezdeményezést, a koalíció pedig sok esetben magyarázkodásra kényszerült. A közvélemény-kutatások nem jeleztek ugyan drámai változást, de a szocialisták számára hosszabb távon is súlyos veszélyeket hordozó folyamatok indultak el. A gyár- és iskolabezárások, az emblematikus választási ígéret megszegését jelentő gázáremelés(ek), az iraki háború ügyében a magyar közvéleménnyel szembemenetelő kormányfői állásfoglalás a baloldal hagyományos szavazóbázisát is kikezdhetik.

A parlamenti idény nyitányára a kormánykoalíció minden jel szerint olyan változtatásra szánta el magát, amelyet az ellenzéknek is figyelembe kell vennie a következő hónapok stratégiájának kialakításakor. A tavalyi választási kampányban, még ellenzéki pozícióban megismert werberi recept megkapóan egyszerű: a legképtelenebb vádak (lásd 23 millió román vendégmunkás rohama) agresszív sulykolásával az ellenfél magyarázkodásra kényszerítése; a végső cél a lejáratás, a teljes erkölcsi megsemmisítés. E taktika kedvelt eleme az ellenségnek tekintett politikusok nyilatkozatainak esetenként abszurdba hajló félremagyarázása (klasszikus példa Kövér László "köteles" beszéde), szorosan együttműködve a társutas sajtómunkások hadával.

Ezt a fegyvert veszi elő a koalíció akkor, amikor például Simicskó István egyik cikkének sajátos interpretációjával próbálja meg lejáratni a Fideszt. A parlament tegnapi ülésén egyenesen azt akarta elhitetni a kormányoldal, hogy a multik nem is most, hanem az előző kormány idején kezdték elhagyni az országot, s ekkor történtek az iskolabezárások is. Juhász Ferenc azonban még a miniszterelnökön is túltett, amikor a Nap-keltében egyszerűen azt tévedte, hogy Orbán Viktor néhány éve atomfegyvereket akart Magyarországra telepíteni. A szándék nyilvánvaló: ne essék szó a taszári lépfenekészültségről, a kormányfő diplomáciai baklövéséről, a több tíz milliárd forinttal drágább új Gripen-szerződésről vagy éppen arról, hogy maga a miniszter ajánlgatta nemrégiben hazánkat a még csak tervekben létező amerikai rakétavédelmi rendszer bázisául.

Képtelen, visszataszító és szánalmasan átlátszó stratégiát választott a kormány? Lehet. De az elmúlt év tapasztalatai arra intenek, hogy nem lehet félvállról venni az efféle kampányt. A választások utáni egyik nyilatkozatában Orbán Viktor azt mondta, hogy azért követjük el hibáinkat, hogy legközelebb elkerüljük őket. Rövidesen kiderül, hogy a jobboldal megtanulta-e a werberi leckét.

Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek