Késve nyitó rendelők, milliós felügyeleti büntetések
Gyakran késve kezdődik a rendelés, és nem megfelelők a higiénés feltételek a mellékhelyiségekben - állapította meg az Egészségbiztosítási Felügyelet a járóbeteg-ellátó intézmények vizsgálatakor. A legmagasabb összegű büntetés - amely egyelőre még nem jogerős - hárommillió forint volt.
Dátum: 2007-08-01 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:34.528559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Általános ellenőrzést tartott a járóbeteg-szakrendelőkben az Egészségbiztosítási Felügyelet. Azt vizsgálták, hogy a szakorvos jelen van-e a rendelés legelején, illetve hogy milyenek a parkolás, a vizitdíjfizetés és a mellékhelyiség-használat körülményei. Budapest 24 kerületi szakrendelőjének 131 szakrendelését keresték fel.
Holchacker Péter elnökhelyettes közölte: két területen tapasztaltak komoly hiányosságokat. A rendelések 25 százaléka nem kezdődött meg időben, a szakorvos a rendelés kezdete után 10 perccel még mindig nem érkezett meg. A mellékhelyiségek felszereltsége 83 százalékban nem volt megfelelő, hiányzott a WC-papír, a szappan és a kéztörlő.
A vizitdíjfizetés lehetőségeinek vizsgálatakor viszont csak elenyésző esetben találtak problémát. Itt elsősorban az volt a gond, hogy nem volt megfelelő a díjfizetésről szóló tájékoztató. A parkolással is nagyjából minden rendben volt, az intézmények 70 százalékánál volt ingyenes parkolási lehetőség - mondta az elnökhelyettes.
A vizsgálat alapján a felügyelet nem szabott ki bírságot. Holchacker úgy fogalmazott: ez egy általános helyzetfelmérés volt, s a nyilvánosság erejével igyekeznek felhívni a figyelmet a hiányosságokra, amelyeket jeleznek az ÁNTSZ-nek is. Hozzátette azt is, hogy a felügyelet létrehozása óta eltelt fél év alatt több mint kétezren keresték fel munkatársaikat, igaz, a panaszok egy része a 2007. január elseje előtti időszakra vonatkozott, így ezekben az esetekben nem volt hatáskörük eljárni. Ez idő alatt 154 elsőfokú döntést hoztak, és 78 esetben szabtak ki bírságot. A legmagasabb öszszegű büntetés - amely még nem jogerős - hárommillió forint volt.
MNO - fidesz.hu