Tucatnyi fegyelmi eljárás rendőrök ellen
Körülbelül 30 rendőr ellen indítottak fegyelmi vizsgálatot az elmúlt hetekben. A május óta működő rendőrségi panaszvonalon eddig több ezer bejelentés érkezett, de ezek közül csak néhány tucat esetben indult vizsgálat. A július óta működő belső ellenőrzés is tucatnyi szabálytalanságot tárt fel.
Dátum: 2007-08-01 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:35.102202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt hónapok rendőrségi botrányai után az Országos Rendőr-főkapitányságon májusban panaszvonalat indítottak. Azóta 6300 bejelentés érkezett, ezek közül néhány tucatnyi esetben fegyelmi eljárást is indítottak a rendőrök ellen.
Volt olyan eset is, amikor egy telefonáló azt jelezte, hogy egy szolgálatban lévő rendőrnő alkoholt fogyaszt, a második sörét issza egy tóparti büfében. A parancsnoka azonnal leellenőrizte - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány. A rendőrnőt azonnal leszerelték. Az RTL Klub Híradójának információi szerint komolyabb ügyekben is telefonáltak: például megvesztegetett rendőrről tettek bejelentést.
A panaszvonal mellett egy hónapja ismét működik az évekkel korábban megszüntetett belső ellenőrzés is. Ez a csoport is talált szabálytalanságokat, amelyek miatt szintén több esetben indítanak fegyelmi eljárást. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen ügyekről van szó.
lanchidradio.hu - fidesz.hu