Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

108 munkatársat küldenek el a szegedi klinikáról augusztusban

108 munkatársat küldenek el augusztus elsejétől a Szegedi Tudományegyetem klinikáiról. Az egészségügyi rendszer átszervezése miatt 1,2 milliárd forinttal kevesebb pénzből kell gazdálkodnia az intézménynek, ezért kénytelenek megválni a dolgozóktól.


Dátum: 2007-08-01 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:36.888008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


77 aktív és 31 nyugdíjas munkatárs állása szűnik meg. Az aktív dolgozók között van 7 orvos és 18 ápoló - mondta korábban Mikó Tivadar, az egyetem orvoscentrumának elnöke. Az 1,2 milliárdos hiány felét kellett volna bérekből megtakarítani, ezzel szemben úgy döntöttek, hogy létszámcsökkentéssel 415 milliót próbálnak spórolni, a többi hiányt pedig a pótlékok és a mozgóbérek csökkentésével, valamint átszervezéssel fedezik.

Mikó Tivadar hozzátette: a közalkalmazotti tanáccsal konzultálva, a munkajogi előírásoknak megfelelően fizetik ki a végkielégítéseket, az ehhez szükséges pénzt a központi költségvetés céltartalékából pályázat segítségével akarják összeszedni. A 3600 főt foglalkoztató orvoscentrum elnöke még nem tudja, mi lesz a munka nélkül maradt dolgozókkal. Mindent megtesznek azért, hogy az érintettek szakterületüknek megfelelő állást kapjanak.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek