Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kinek kell a kormány időkereke?

Senkinek sem kell a három évvel ezelőtt, az európai uniós csatlakozás alkalmából 350 millió forintos költséggel felépített Időkerék, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság pedig nem akar új pályázatot kiírni, amíg nem lesznek valódi érdeklődők a sok vitát kiváltó műtárgy működtetésére - írja a Magyar Hírlap.


Dátum: 2007-08-01 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:38.304865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Továbbra sem tudni, hogy mikor lesz új vagyonkezelője az Ötvenhatosok terén álló, Magyarország uniós csatlakozására emlékeztető Időkeréknek. A KVI az év eleji sikertelen pályázat után érdeklődés hiányában még nem írt ki új pályázatot - olvasható a cikkben.

"Szolid érdeklődés mutatkozik az Időkerék működtetésére, ezért jelenleg nem látjuk értelmét új pályázat kiírásának" mondta a lapnak nyilatkozva Szabó Kinga, a kincstár megbízott vagyonkezelési főosztályvezetője.

Szabó Kinga szerint "a kincstár nem zárkózna el a tulajdonjog átadásától sem, ha a főváros vagy valamelyik kerület érdeklődne a kerék iránt, de eddig senki sem jelentkezett, hogy átvegye a szerkezetet".

A lap emlékeztet arra, hogy a korábbi nyilvános pályázatban a vagyonkezelés minimális időtartama öt év volt, a vagyonkezelői jog ellenértékeként pedig legkevesebb egymillió forintot kellett egy évre megajánlania a vállalkozó kedvű jelentkezőnek.

gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek