Páncélozott autók a költségvetési tartalékból
A költségvetési tartalék 42,2 milliárd forintos keretéből a mai napig 23,3 milliárdot költött a kormány, az első hat hónapban a legtöbbet az egészségügyre fordítva, összesen 9,2 milliárdot. De jutott pénz páncélozott autók vásárlására, valamint kétmilliárd az adóellenőrök létszámának növelésére is.
Dátum: 2007-08-01 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:39.824277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A költségvetési tartalék 42,2 milliárd forintos keretéből a mai napig 23,3 milliárdot költött a kormány, az első hat hónapban a legtöbbet az egészségügyre fordítva. A Honvédkórház hárommilliárdját nem számítva az egészségügy összesen 9,2 milliárd forintot kapott. A kormány júliusi döntésével az egészségügyi tárca kórházberuházásokra azzal a feltétellel kapott 3,5 milliárd forintot, hogy azt az egészségügyi ingatlanok eladásából befolyó majdani bevétel terhére vissza kell fizetnie - írja a Napi Gazdaság.
Az első hét hónapban komolyabb pénzt - egymilliárd forintot - különítettek el a kormányzati negyedre, hasonló összeg jutott a tartalékból a nyári gyerektáborok finanszírozására és 471 millió forintot kapott a Köztársasági Őrezred három páncélozott és több kísérőautó vásárlására a közjogi méltóságok számára. A kormány legutóbbi döntése nyomán kétmilliárd forint felszabadításával év végéig jelentősen növelhető az adóhivatal, a pénzügyőrség és a Magyar Államkincstár ellenőrzési létszáma.
A költségvetés általános tartalékát a kormány elvileg az előre nem látható kiadásokra fordíthatná, ennek ellenére ez a tartalék amolyan házipénztárként funkcionál a kormány számára. Az év eleji döntések ugyanis azt példázzák, hogy egy kis előrelátással lehetett volna a költségvetésben helyet teremteni a sportberuházásokra, de a kormányt a március 15. előtti héten az is meglepte, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kitüntetéseket akar átadni, ehhez pedig szüksége van némi pluszpénzre.
napi.hu, hirtv.hu - fidesz.hu