Castro "lélegzetvételnyi szünet nélkül" harcol felgyógyulásáért
Fidel Castro leszögezte, hogy "lélegzetvételnyi szünet nélkül" harcol felgyógyulásért, de arról nem tett említést, hogy várhatóan mikor tér vissza a hatalomba.
Dátum: 2007-08-01 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:41.613710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több mint egy éve betegeskedő, 80 esztendős kubai párt- és állami vezető, aki tavaly az országirányitás teendőivel ideiglenesen öcsét, Raúl Castrót bízta meg, szerdán nyilvánosságra hozott üzenetében kijelentette, hogy a kubai kormány a fontos döntések meghozataláról minden esetben konzultál vele. Az üzenet ezt követően az Egyesült Államok elleni vádiratba csapott át. Az észak-amerikai országot Castro olyan hanyatló birodalomnak nevezte, amely mindenki számára veszélyes.
"Raúl van megbízva azzal, hogy betegségem ideje alatt gondoskodjék róla: lábadozásom ideje alatt az összes fontos döntés konzultációra eljusson hozzám. Mit fogok tenni? Lélegzetvételnyi szünet nélkül harcolni, mint ahogy egész életemben tettem" - fogalmazott Castro a Granma és a Juventud Rebelde című lapokban megjelent szövegben, amelyet ő "politikai elmélkedésnek és kiáltványnak" minősített.
Egyébként elégedetten állapította meg, hogy olyan "egységet" lát, amelyben öcse, a Kubai Kommunista Párt, a kormány és a társadalmi szervezetek menetelnek előre. "A fogyatékosságaink és a Kubát megkaparintani próbáló arcátlan ellenségeink elleni harcunknak kíméletlennek kell lennie" - szögezte le Castro, aki írásának "Az örök láng" címet adta.
Ezt követően azt fejtette ki, hogy Kubának szünet nélkül erősítenie kell védelmi képességét. "Senki se fűzze a legcsekélyebb illúziót se ahhoz, hogy az Egyesült Államok, amely magában hordja saját pusztulása csíráját, tárgyalni fog Kubával" - mutatott rá a szerző, majd megállapította: az amerikai nép nem képes megfékezni kormánya végítéletszerű szellemét, sem pedig azt a zavaros és megszállott gondolatát, amelyet "egy demokratikus Kubának" nevez.
Raúl Castro július 26-án javasolta, hogy Havanna és Washington a Bush-kormány távozása után kezdjen párbeszédet a két ország közötti kapcsolatok békés alapokra helyezéséről. Kizárt azonban minden olyan lehetőséget, amely átmenetet jelenthetne a pluralista demokrácia megteremtése felé. Washington visszautasította az indítványt.
MTI - fidesz.hu