Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányzati negyed: Gyurcsány "független" KISZ-esei?

Holnap lesz az új kormányzati negyedre kiírt tervpályázat eredményhirdetése. A csütörtökön megjelenő Heti Válasz cikke szerint a kormányzati kommunikáció által függetlenként bemutatott döntnökök jórészt az Altus-hálózat és/vagy a KISZ egykori tisztségviselői.


Dátum: 2007-08-01 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:45.749279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Holnap hirdetik ki az új minisztériumi-irodai városrész arculatát meghatározó építészeti tervpályázat eredményét. A koalíció kommunikációja szerint kabinettől "független szakemberek" szavatolják a 143 milliárdos beruházás átláthatóságát. A döntőbizottságokban munkálkodók viszont - az önkormányzatok és az építészszakma delegáltjai mellett - egytől egyig Gyurcsány Ferenc kormányfő és Szilvásy György jelenlegi titok-, korábbi kancelláriaminiszter "alapemberei" - állítja a csütörtökön megjelenő Heti Válasz.

A független szakemberi státusznak kellene, hogy megfeleljen Görözdi György, az ifjúsági mozgalom és a Szocialisták a Gyermekekért Alapítvány egykori főalakja, aki amellett, hogy a beruházással kapcsolatos minden létező testületet elnököl (ő vezényelte le a Nyugati környékének kiválasztását és az építészeti tervpályázatot, s az úgynevezett projektmonitoring bizottság vezetőjeként lényegében önmagát felügyeli), miniszterelnöki megbízott is lett. Görözdit 2002-ben Szilvásy György, a sporttárca közigazgatási államtitkára engedte az állami presztízsberuházások közelébe, majd a minisztériumot irányító Gyurcsány Ferenc is ott tartotta (például a 2006-os úszó-Eb létesítményfejlesztési zsűrijében).

További három olyan szakember is van, aki négy-öt éve már együtt dolgozik Görözdivel, s most a kormányzati negyed háttérmunkálataiban ugyancsak kiemelt feladatot kapott: Keszthelyi Péter, Hajdu Endre és Hajdu Miklós. Utóbbit, aki az új city tervpályázatánál döntnökösködik, egyebek mellett onnan ismeri a szakma, hogy 2002-ben ő váltotta Szilvásyt a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség élén és GYISM-megbízatást is vállalt. A kormányzati negyed területét kijelölő bizottság tagja, Hajdu Endre önéletrajzából pedig kiderül, hogy 1972-től a KISZ beruházásainak műszaki irányítója. A Horn-időszak Miniszterelnöki Hivatalának üzemeltetési főosztályvezetőjeként és a Nemzetbiztonságért Emlékplakett tulajdonosaként is jegyzett Hajdu Endre 2002-ben Szilvásy oldalán tért vissza az állam-, illetve a sportigazgatásba.

Szintén állandó részese a kormányzatinegyed-döntéseknek - jogi szakértői minőségben - Poczkodi Balázs, aki az OVB szabad demokrata delegáltja. Az ügyvéd "mellékállásban" az önkormányzati tárca sport szakállamtitkársága PPP-irodájának dolgozik - ahol Antalóczi Zoltán, a kormányfői Altus Zrt. felügyelőbizottsági tagja az irodavezető. A cityberuházás legfőbb testületében, a projektmonitoring bizottságban feltűnt Tunyogi László, az Altus-Perfekt cégközösség egykori üzletág-igazgatója is. Tunyogi még az MSZMP KB munkatársaként indult, a Horn-időkben pedig a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságának vezetője volt. S nem mellékesen: bár papíron túladott azon az Econ-Trust Kft.-n, amely az új minisztériumi épületegyüttes most futó tendereinek fő-fő lebonyolítója, mégis a közelében maradt - hisz 2004 óta az Econ-Trust a Tunyogi vezette Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. többségi tulajdonosa. Vagyis Görözdi György mellett Tunyogi Lászlónak sem okozhat gondot a többoldalú "monitoring", pláne, hogy augusztus 3-án az Econ-Trust irodájában bontják fel a kormányzati negyed felépítésére vonatkozó "részvételi jelentkezéseket" - írja a Heti Válasz.

mno.hu

Kapcsolódó elemek