Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Művészek a templomért - Templomkerti esték III.

Harmadik alkalommal rendezték meg Máriaremetén a Templomkerti estéket.


Dátum: 2007-08-01 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:47.551075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Makray Kati, az estek háziasszonya, bevezetőjében elmondta: Szent Imre kultusz európai vonatkozásában - most Szent Imre "szobra" volt soron a Templomkertben -, hogy Amerika elnevezését Szent Imrének köszönhetjük. Amerigo Vespucci szülei Szent Imre kultusz hívői voltak és fiuk ezért kapta az Imre (Amerigo) nevet.

Czigány György Erkel-, Stephanus-, Pulitzer-, Prima Primissima-díjas író, költő és zenetudós, megerősítette "Kati rossz hírét": a "Ki nyer ma?" adását a Kossuth rádión - 39 év után - megszüntetik augusztus végén. Ami fizikában Öveges professzor, az volt a "Ki nyer ma?" műsorral Czigány György zenében -mondta. Az már említésre sem méltó a mai hatalommal bíróknak - vagy éppen ezért csinálták -, hogy Felvidéken, Erdélyben és Délvidéken hatalmas tábora van a műsornak - tette hozzá.

Művészet és szakralitás

Ratzinger bíboros negyven éve írta le: "A hit abban áll, hogy a kigondolhatatlan befogadására késztet, azaz a gondolkodásunkat megelőzi". Nos, a képzelet ennek eleven eszköze, azaz a képzelet erői a remekművekben vállnak átélhető valósággá - magyarázta Czigány György. Élvezetes volt hallgatni az eszmefuttatását a zenéről, zeneszerzőkről, majd leült az orgona mellé és eljátszotta Bach zenéjére Bruno Ave Mariáját..

Tíz mondat az anyanyelvről

Az anyanyelv szeretetéről is kaptunk egy egész különleges vallomást. Ars poétikája íróként a hazaszeretettel, költőként saját hangszerrel egyenértékű. Kodályt idézte :"Zene beszél, a nyelv zenél. Megismerni a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük. Minden nyelvnek megvan a maga hangszíne, tempója, ritmusa, dallama, egyszóval: zenéje".

Köszönet az est háziasszonyának és Láng Zsoltnak

A szervezők az est háziasszonyának külön köszönik, hogy "szentjeink" egymás után pár percre "leléptek talpazatukról", követendő eszményképként megjelentek a résztvevők között (ahogy Prohászka Ottokár javasolta annak idején), és igényességét, ami hallatlan eleganciájában mutatkozott meg. .

Köszönetet mondanak Dr. Láng Zsoltnak, a II. kerület polgármesterének, a "Templomkerti esték" fővédnökének. Köszönetet mondanak a II. kerületi önkormányzatnak, valamint mindenkinek, akik részt vettek e nemes munkában, így a Bazilika egyházi tanácsának, a Budaligeti Polgári Körnek, a Réh Sándoréknak, Klebelsberg Kultúrkúriának, a Tiszaalpári gazdáknak, valamint a Máriaremetei Cserkészcsapatért Alapítványnak.

Bődey Kati és Sándor

"Templomkerti esték" sorozat szervezői

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek