Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tények nélküli politikai támadás Csongrád megyében

Magyar Anna (Fidesz) közgyűlési elnök bizonyítékok és tények nélküli politikai támadásnak tartja Kozma József, a megyei közgyűlés MSZP-SZDSZ frakciójának vezetőjének állításait, miszerint tavaly ősztől kezdve a fideszes Csongrád megyei önkormányzati vezetés szisztematikus tisztogatásba kezdett a megyei intézményekben - közölte.


Dátum: 2007-08-02 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:49.918820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ami tényszerű információnak tűnik, az is tévedés vagy félremagyarázás" - írta közleményében a politikus.

Mint rámutatott, a megyei önkormányzat hivatalában szervezeti egységek átalakulása, munkakörök megszűnése miatt váltak meg néhány dolgozótól, az elbocsátottak száma azonban mindössze 20 százaléka a szocialista politikus által közöltnek.

Hozzátette: az önkormányzati intézmények élén álló új vezetők felelősen kezelik a nehéz örökséget, a szentesi kórház esetében például a 700 milliós adósságot. A múzeum esetében a megye "homályos, tisztázatlan ügyeket" örökölt az előző, MSZP-SZDSZ-es közgyűléstől, s amikor végre lehetősége nyílott rá, nemzetközi tekintélynek örvendő szakembert nevezett ki az intézmény élére.

A nyolc iskolaigazgatóból öt új, mellettük három régi vezető is megbízást kapott az eddigi szakmai munkája alapján - reagált Kozma József közleményére a közgyűlési elnök.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek