Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhibázott vízvédelmi program?

Nem váltotta be a reményeket a sok milliárd forintért kiépített kis-balatoni vízvédelmi rendszer - írta a csütörtöki Népszava.


Dátum: 2007-08-02 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:54.579178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lapnak nyilatkozva az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének osztályvezetője elmondta: a rendszer a vártnál kisebb mértékben tisztíja meg a Zala vizét, ráadásul nem meggátolja, hanem elősegíti a Balaton algásodását.

Vörös Lajos szerint ez azért van így, mert a a rendszer foszfort nem, vagy csak jelentéktelen mennyiségben tart vissza, viszont jelentős mennyiségű szerves anyagot bocsát ki.

A rendszer működési zavarairól szólva a szakember figyelmeztetett: ha megvalósul a második ütem többszörös méretűre tervezett elárasztása, a helyzet csak rosszabbodni fog.

Véleménye szerint ezért felül kellene vizsgálni a tervezett beruházást és az egész balatoni szűrőmező programot, amivel sok milliárd forintot lehetne megtakarítani - olvasható a cikkben.

Népszava - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek