Karcsúbb lesz a honvédelmi büdzsé
Miközben a NATO azt várja el a tagállamaitól, hogy törekedjenek a nemzeti össztermék (GDP) két százalékának honvédelmi felhasználására, Magyarországon a Pénzügyminisztérium utasítására tovább csökkenthetik a honvédelmi tárca költségvetését. A honvédelmi büdzsé már idén is alig haladta meg a GDP egy százalékát.
Dátum: 2007-08-02 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:55.166179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tovább csökkenthetik a honvédelmi tárca költségvetését, amely már az idén is alig haladja meg a nemzeti össztermék (GDP) egy százalékát - tudta meg a Magyar Nemzet.
Miközben Szekeres Imre honvédelmi miniszter egy a lapknak 2006-ban adott interjújában még arról beszélt, hogy a tervezett 1,18-dal szemben 1,27 százalék lett a védelmi kiadás a GDP-hez képest, 2007-től pedig tovább kívánják növelni a Honvédelmi Minisztérium (HM) forrásait, az év végi számadás könynyen azt az eredményt hozhatja, hogy éppen csak meghaladja a tárca büdzséje a GDP egy százalékát.
A Pénzügyminisztérium múlt héten kiadott tervezési körirata ugyanis a lap információi szerint a honvédség költségeinek további lefaragását írná elő, és ez alapján kell tervezni a következő évek pénzügyi forrásait a minisztérium szakértőinek.Előfordulhat, hogy a HM költségvetése még a 2010-es választási időszakra sem közelíti meg a tavalyi szintet.
A NATO védelmi felülvizsgálati bizottsága nemrég arra ösztönözte magyarországi tárgyalópartnereit, vizsgálják meg annak lehetőségét, hogyan lehetne a védelmi költségvetést emelni, és tovább racionalizálni a honvédség szervezetét.
MNO - fidesz.hu