Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kizárt, hogy erővel szabadítsák ki a dél-koreai túszokat

A dél-koreai külügyminiszter és John Negroponte amerikai külügyminiszter-helyettes csütörtökön kizárták azt az eshetőséget, hogy erővel kíséreljék meg kiszabadítani az Afganisztánban tálibok fogságába esett dél-koreai túszokat.


Dátum: 2007-08-02 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:56.063106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szong Min Szun és John Negroponte egy biztonságpolitikai kérdésekről rendezett Fülöp-szigeteki konferencián vitatta meg a túszügyet.

"A felek kizárták a katonai megoldás lehetőségét" - mondta Szong a találkozó után egy névtelenül nyilatkozó dél-koreai illetékes beszámolója szerint. "Az Egyesült Államok nem tervez katonai (szabadító) műveletet" a dél-koreai foglyok ügyében - fűzte hozzá a dél-koreai külügyminiszter a tisztségviselő elbeszélése szerint.

Előzőleg egy afganisztáni járási tisztviselő azt mondta, katonai akció indult a dél-koreaiak kiszabadítására.

A vallási fanatikus tálib lázadók két hete Dél-Afganisztánban magukkal hurcoltak 23 dél-koreai önkéntest. Két fogollyal végeztek, s további túszok kivégzésével fenyegetőztek arra az esetre, ha az afgán kormány nem bocsátja szabadon több bebörtönzött társukat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek