Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

További lépések a német hulladék ügyében

Újabb lépéseket tervez a korábban Németországból illegálisan Magyarországra szállított szemétbálák visszaszállítása ügyében Becsey Zsolt, a Fidesz európai parlamenti képviselője, mert - mint mondta - Bajorország még meg sem kezdte az illegális hulladék eltávolításának előkészítését.


Dátum: 2007-08-02 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:59.633684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EP-képviselő egy csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésen az MTI felvetésére közölte: találkozót kér a bajor környezetvédelmi minisztertől, hogy sürgesse a hulladék visszaszállításával kapcsolatban korábban vállaltak betartását.

Becsey Zsolt kiemelte: a bajor fél azt vállalta, hogy a Magyarországra szállított mintegy 900 tonna hulladékból 600 tonnát visszaszállít október 1-ig. Bár a határidő sürget, a németek még nem tettek lépéseket vállalásuk teljesítésére, ami a képviselő szerint nyugtalanító. A néppárti EP-képviselő kijelentette: ha október 1-ig nem történik meg a vállalt mennyiség visszaszállítása, akkor további lépéseket fog tenni a megoldás érdekében.

Mint elhangzott, Baden-Württemberg tartományból 3200 tonna szemét érkezett illegálisan Magyarországra, ebből 1800 tonna visszaszállítását vállalta a stuttgarti kormány és ezt határidőre teljesítette is. Becsey Zsolt szólt arról, hogy a megoldás érdekében júniusban találkozott Baden-Württemberg környezetvédelmi miniszterével Brüsszelben és azt kérte Tanja Gönnerttől, tegyen meg mindent a magyar hatóságokkal kötött megállapodás végrehajtása érdekében.

A két német tartományból mintegy 4100 tonna szemétbála érkezett illegálisan Magyarországra az elmúlt időszakban. Németország egyelőre a szemét több mint felét ismerte el olyan anyagként, amelyért felelősséget vállal. A fennmaradó rész sorsáról tovább egyeztet a magyar szaktárca.

A felelősség teljes mértékben a németeket terheli - hangsúlyozta Becsey Zsolt. Tájékoztatása szerint a vitás kérdésben a végső szót az Európai Bizottság környezetvédelemért felelős görög tagja, Sztavrosz Dimasz mondja ki.

A Komárom-Esztergom megyei Ácsról június 20-án kezdték meg a törvényellenesen Magyarországra jutott szemét visszaszállítását Németországba. Az első kamiont Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter indította útnak. Ácsról 350 tonna, A Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsáról 180 tonna, Kunbajáról 1.250 tonna szemetet juttatnak vissza Németországban. A zöldhatóságok eddig összesen 70 millió forint bírságot vetettek ki az illegális hulladékszállításban érdekelt magyar cégekre és további szankciók várhatók.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek