Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A brosúra célja, hogy a betegek ne az orvosokra haragudjanak"

A Borsod megyei közgyűlés fideszes elnöke mellé állt a Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa. Csiba Gábor szerint a kormány ócska támadást indított Ódor Ferenc ellen.


Dátum: 2007-08-02 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:43:59.920465, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csiba Gábor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgató-főorvosa szerint a kormány ócska támadást indított Ódor Ferenc ellen, amiért az ő ötlete nyomán a vizitdíjfizető automaták oldalára ragasztották Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Horváth Ágnes jelenlegi és Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter képét a borsodi kórházakban.

A főigazgató főorvos úgy véli: a brosúra célja, hogy a betegek ne az orvosokra haragudjanak a vizitdíj miatt, hanem tisztában legyenek vele, hogy azért a kormány a felelős.

Kóka János SZDSZ-elnök a Rákosi-rendszerhez hasonlította a Fidesz eljárását. Szikinger István ügyvéd szerint az intézkedés nem sért személyiségi jogot. Kolláth György alkotmányjogász viszont úgy látja: a fotók elhelyezése jogellenes, sérti az érintettek emberi méltóságát.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek