A románok többet ígértek a MÁV Cargoért
A román Grampet GFR egyik tulajdonosa szerint sokkal többet ajánlottak a MÁV Cargoért, mint amennyi megjelent a magyar sajtóban.
Dátum: 2007-08-02 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:44:02.273347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legnagyobb román vasúti teherszállító vállalat, a magántulajdonban lévő Grampet GFR (Grupul Feroviar Roman) egyik részvényese szerint sokkal többet ajánlottak a MÁV Cargoért, mint amennyi megjelent a magyarországi sajtóban, írta csütörtöki számában a Ziarul Financiar című napilap.
A gazdasági-pénzügyi újság Gruia Stoica Grampet-tulajdonost kérdezte az egyik magyarországi napilapban szerdán megjelent adatokról. A budapesti újság szerint Grampet GFR 221 millió eurót kínált a MÁV Cargoért. Stoica közölte: nem nyilatkozhat erről konkrétan, de azt elmondta, hogy a lap által említett összeghez képest több pénzt ajánlottak a magyar vállalatért.
A MÁV május 29-én hirdetett nyilvános, kétfordulós pályázatot a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt. egészére. Tizenkét pályázat érkezett a privatizációs eljárás első szakaszában. A kiszivárgott, de hivatalosan meg nem erősített adatok szerint a román vállalat a harmadik legjobb előzetes ajánlatot nyújtotta be.
MTI - fidesz.hu