A minneapolisi rendőrség négy ember halálát erősítette meg
Négy ember halálát tudta megerősíteni a rendőrség csütörtökön az egyesült államokbeli Minneapolisban leomlott híd katasztrófájával kapcsolatban.
Dátum: 2007-08-02 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:44:03.227642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban a hatóságok arról számoltak be, hogy legkevesebb kilencen meghaltak és hatvanan megsérültek a Mississippi fölötti híd szerda esti leszakadása következtében.
Amelia Huffman rendőrhadnagy elmondta, hogy a rendőrségi orvos hivatalában reggel csupán négy holttest volt, a korábbi adatok becsléseken alapultak. Hozzátette ugyanakkor, hogy a halottak száma még változhat: búvárok továbbra is kutatják a folyó medrét.
A folyón átívelő, 35W jelű, kétszer négysávos államközi út hídja felújítás alatt állt, irányonként két sávja le volt zárva, amikor leszakadt szerdán az esti csúcsforgalom idején.
MTI - fidesz.hu