Háromszor több közúti baleset történik Romániában
Háromszor több közúti baleset történik Romániában az európai uniós átlaghoz képest - derült ki a Román Akadémiai Társaság (SAR) nevű civil szervezet csütörtökön bemutatott tanulmányából.
Dátum: 2007-08-02 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:44:05.697986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közúti balesetek gyakorisága mellett azt is kimutatták, hogy ezek Romániában sokkal súlyosabbak, mint a viszonyítási alapként vett, Románia és Bulgária 2007-es csatlakozása előtt 25 tagállamot számláló Európai Unióban. Így miközben az EU-ban átlagosan csak minden negyvenedik baleset után számolnak egy halottat, Romániában minden harmadik közúti incidens halálos áldozatot szed.
A tanulmány készítői főként a romániai úthálózat fejletlenségével magyarázzák ezt. Az elmúlt években elindított jelentős infrastruktúra-fejlesztési programok ellenére is túl kevés az autópálya és a kerülőút, így a fő európai útvonalak is számos települést érintenek, ami növeli a balesetveszélyt. Emellett a létező utak sincsenek megfelelő állapotban. Az autópályák és közutak gondozásáért felelős országos társaság adatai szerint a DN jelzésű, fővonalaknak minősülő országutak 30 százaléka rossz állapotban van, mivel késéseket tapasztaltak a karbantartásukban, 60 százalékuk pedig gyors felújításra szorul.
Románia a következő hét évben 1800 kilométer autópályát tervez építeni, ami majdnem 13 milliárd euróba kerül.
MTI - fidesz.hu