Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kisebbségkutató Intézet alakul Romániában

Kisebbségkutató Intézet alakul Romániában, amely várhatóan az év végén kezdi el működését Kolozsváron - közölte csütörtökön Markó Attila államtitkár, a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője.


Dátum: 2007-08-02 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:44:05.989169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A romániai magyarok és romák problémáit vizsgáló intézményben körülbelül harminc kutató dolgozik majd. A bukaresti kormány már 2000-ben beleegyezett az intézet létrehozásába, egy évvel később pedig a parlament is áldását adta az elképzelésre. Az intézmény megalakulásához azonban szükséges volt még egy kormányhatározat, amely szabályozza az intézmény szervezeti és működési keretét. Ezt a dokumentumot fogadta el a kabinet legutóbbi ülésén.

Markó Attila hangsúlyozta: azért volt fontos az intézet létrehozása, mert a mindenkori román kormány mellett eddig nem működött olyan multidiszciplináris kutatóintézet, amely segíti a helyes és hatékony kisebbségpolitikák kidolgozását, alkalmazását. Az intézet elnökének és alelnökének munkáját öttagú Konzultatív Tudományos Tanács segíti, amely lehetőleg havonta ülésezik. Az alkalmazottak felméréseket, kutatásokat végeznek majd például a népesedési tendenciákról, az elvándorlásról, de nyelvi, történelmi és kulturális témájú rendezvényeket is szerveznek majd.

A kutatóintézet működését a román állam finanszírozza, de a költségek fedezésére támogatást romániai és külföldi szervezetektől egyaránt kaphat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek