Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiállítás: Rejtett szépségek - két héttel meghosszabbítva

A korábban tervezetnél két héttel tovább, szeptember 16-ig láthatja az elmúlt századok női szépségideáljait bemutató, Rejtett szépségek című tárlatot a közönség a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.


Dátum: 2007-08-03 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:44:09.483176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kiállítás iránt folyamatos az érdeklődés, a május utolsó napján nyílt tárlatot eddig mintegy tizenkétezren látták - mondta a muzeológus. Hozzátette: bíznak abban, hogy a hosszabbításnak köszönhetően az iskolakezdés után számos diákcsoportot tudnak még fogadni.

A kiállítás anyagának jó részét - 39 festményt, 6 grafikát és 20 szobrot - a Szépművészeti Múzeumtól kapta kölcsön a közgyűjtemény. A XIX. század második és a XX. század első felének női szépségideáljait bemutató kiállításon Rodin, Renoir, Toulouse-Lautrec számos remekműve mellett a szegedi múzeum gyűjteményéből Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Rippl-Rónai József, Kernstok Károly és Csók István műveit láthatják az érdeklődők.

MTI

Kapcsolódó elemek