Belgium: egyre jobban elhúzódnak a kormányalakítási tárgyalások
Brüsszel, 2007. augusztus 3., péntek (MTI) - Egyre jobban elhúzódnak a belga kormányalakítási tárgyalások: az országot már 54 napja ügyvezető kormány irányítja, de csak most csütörtökön kezdtek neki az új koalícióról szóló megbeszélések legnehezebb témájának, az intézményi reformok ügyének, s a szakértők szerint immár az is nagy tett lenne, ha október elejére létrejönne az új kabinet.
Dátum: 2007-08-03 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:14.453471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézményi reformok témáját az teszi különösen érzékennyé, hogy itt a legnagyobb a szakadék a kormánykoalíció létrehozásáról tárgyaló pártok között. Az északi országrészt képviselő flamandok a régiók hatásköreinek további bővítését akarják a központi kormányzat rovására, a déli, vallon pártok viszont nem akarnak engedni, attól tartva, hogy ez a folyamat idővel Belgium széteséséhez vezethet. Ráadásul a felmerült témák egy részénél kétharmados többség kellene a döntéshez, márpedig a kormánykoalícióról tárgyaló négy párt csak egyszerű többséggel rendelkezik a parlamentben. Yves Leterme, a kormány megalakításával megbízott flamand politikus csak annyit mondott a csütörtök esti megbeszélésekről, hogy "udvarias légkörben" zajlottak le. A tárgyalások másik résztvevője, Patrick Dewael jelenlegi belügyminiszter viszont inkább a "kemény" szót használta jellemzésként. Mint kiderült, egyelőre félre is teszik ezt a témát, hogy majd hétfőn térjenek rá vissza.
Jean-Luc Dehaene volt belga miniszterelnök, a politikai élet "nagy öregje" meglehetősen pesszimistán nyilatkozott a helyzetről a Le Soir című brüsszeli lap pénteki számában megjelent interjújában. Mint mondta, a frankofónok (az ország déli részének franciául beszélő lakosai) csak magukat okolhatják a nehézségekért, a két országrész, Vallónia és Flandria egymástól való távolodásáért, hiszen például ők voltak azok, akik évtizedekkel ezelőtt elutasították, hogy az egész ország kétnyelvű legyen. "Fiatal koromban szinte elárasztották Flandriát a frankofón újságok, s a flamand burzsoázia olvasta is ezeket. Ugyanakkor még soha nem láttam Brüsszelben vagy Vallóniában olyan frankofónt, aki valaha is kinyitott volna egy flamand lapot. Ha náluk is meglett volna a kétnyelvűségnek ez a tradíciója, más lenne az ország képe. Manapság már Flandriában is megjelent a politikusok egy új generációja, amely nem beszél franciául. Hamarosan angolul kell majd lebonyolítani a kormányalakítási tárgyalásokat" - jellemezte Dehaene a két fél között kialakult (s nem csak nyelvi) problémákat.
MTI - fidesz.hu